"Loucheur az út"

Louis Loucheur - aki, mint korábban már leíratott, a kosdi bányatársaság tulajdonosi tanácsát vezette - nem "kispályás" szereplője volt az európai politikának. Szerepe és tevékenységének megértése lassan fejthető meg, s egymásnak ellentmondónak látszó részletek alakítják a képet. Most három magyar vonatkozású idézettel szeretném bővíteni a palettát.

Az első Haraszti Sándor 1929 októberi cikke az erősen balos beállítottságú Korunk-ban:

"Briand messiás-programja: Páneurópa mögött Loucheur áll, a francia nagyipar. Ennek a nagyiparnak, amely már döntött határokat (a német-francia-lengyel vas és acélkartell) igen kellemetlen az a sok határ, amit a piacok elé vonnak a kisebb országok Európában. S szabad utat akar, bebocsájtást, — szabadversenyt az egész kontinensen. A páneurópás jólét-program csupán csalétek, a tömegek léprecsalása, amelyek könnyen tévesztik össze Páneurópát a boldogság országával. Ami a lényeg, azt eltakarják a színes Briand-frázisok: a lényeg a francia nagyipar piacszerzése. ... Páneurópa az első állomás efelé. S Briand az apostol, aki vezet. Loucheur meg az út: a kapitalizmus útja."

Loucheur 1926 márciusában (Bundesarchiv)

A Páneurópai eszme az első világháború utáni Európa utópikus egyesülési álma volt, sok hit, sok beszéd és érdek. Előtanulmány napjainkhoz. Mindenki megtalálhatta benne a saját koncepcióját és prekoncepcióját.

Aztán 1925. szeptember 22-én a Budapesti Rendőr Főkapitányság letartóztatta az illegalitásban lévő kommunista mozgalom újjászervezésére nem sokkal korábban Magyarországra érkezett Rákosi Mátyást. Seres Attila doktori disszertációjából tudhatjuk, hogy a statáriális eljárás alá vont kommunista vezető érdekében a szovjet külügy is lépéseket tett. Egy októberi politbüró jegyzőkönyv utal arra, hogy a párizsi szovjet követség Loucheur befolyását is segítségül kérte Rákosi megmentése érdekében:

„Olyan híreket kaptunk, hogy Loucheur befolyásolhatta volna Horthyt Rákosi és társai életének megmentése érdekében." 

Ez aztán megjelenik a magyar nagykövet jelentésében is, miszerint a francia politikus végezetül leszögezte: „életfogytiglani fegyházat vagy halálos ítélet kegyelmi megváltoztatását nem bánnák, csak a kivégzést perhorreszkálják."

Ebből is látszik, hogy a kapitalizmus útjai kifürkészhetetlenek...

Végül a Zalai Közlöny 1930. április 1-i cikke a világháborús területcserék következtében károsodott földtulajdonosok (főként magyarok) jóvátételezéséről folyó tárgyalásokról:

"Bethlen István gróf miniszterelnök napok óta megbeszéléseket folytat a különböző államok képviselőivel. Diplomáciai körök magyar szempontból kedvezőnek ítélik, hogy Loucheur vezeti továbbra is a tárgyalásokat, mert a hágai keleti tárgyalásokon mindvégig ő elnökölt, teljesen ismeri az anyagot és a hágai megegyezés minden részletéről tájékozva van."

A múlt csak foltokban látszik, bár igazából a jelen is... Louis Loucheur életének mozaikjai is hozzátesznek tán valamit ahhoz a megértési folyamathoz, ami egy kis bánya nagy történetét próbálja összerakni.

Az iskola fűtése

Nemrég jutottam hozzá Szomszéd András Kosd című könyvéhez. Természetesen első dolgom az volt, hogy a település és a szénbánya kapcsolatait keressem. Az egyik fejezet a római katolikus iskolaszék működésének dokumentumait idézi, s egy 1924. novemberi jegyzőkönyvet idéz:

"az elnök előterjeszti az iskola fűtését, mint fontos dolgot, s kéri az iskolaszéket, hozzon érdemleges határozatot a fűtőanyag beszerzésére vonatkozólag, hogy fát hozzon minden tanuló vagy vegyen fát az iskolaszék a hitközség terhére. Az iskolaszék elhatározza, hogy a meglevő fát felvágatja, és kér a bányától szenet a fűtésre, amennyiben nem kap, úgy fát fog venni."

Ebben az évben 129.932 mázsa szenet termelt a bánya, ami közel harmadával kevesebb volt az előző évinél, s Jakus szerint ettől az évtől folyamatosan veszteséges volt működése. Ugyan alig több, mint egy hónapja indult el a váci állomásra vezető, szénszállító sodronypálya működése, de ez alig csökkentette a szállítási költségeket. Az iskolaszéki jegyzőkönyv feltételes módja tehát jelezheti a viszony nem túlzott melegségét, de utalhat a bánya gyenge anyagi helyzetére is.

A jegyzőkönyvek egyébként érdekes történetet mesélnek el Banoss Gyula kántortanító viszályáról a gyülekezettel, elcsapásáról, majd visszahelyezéséről. Banoss a jegyzőkönyvek tanúsága szerint egy alkalommal a gyónásról adomázott a jelenlévő reformátusoknak, mely miatt a gyűlekezet mélyen megsértődött és elcsapatta. Banosst az egyházmegyei főhatóság helyezte vissza állásába, de 1921-ben elhunyt. Az iratok Banoss tevékenységét az 1891/92-es tanévig vezetik vissza, s bár 1909-ben tüdőbeteg lett, de később felgyógyult, s a világháborúban többször is megsebesült.

A múlt héten kint jártam a kosdi temetőben. Nem emlékeztem a névre, véletlenül akadtam a sírkeresztre. Két Banoss Gyula neve szerepelt rajta, összetéveszthetetlenül. Az apa tüdőbetegségébe halhatott bele 1912-ben, s a sebesüléseket szerző honvédtiszt fia volt a helyére lépő kántortanító, ki a gyülekezettel összeveszett, s fiatalon távozott. A jegyzőkönyvekben már összemosódott a két név.

Idősebb és ifjabb Banoss Gyula katolikus kántortanítók közös sírkeresztje a kosdi temetőben

Pillanatkép világháború előtt

Vizer Vilmos

Hol tartott a kosdi szénbánya 1914 nyarán, egy hónappal a Ferencz Ferdinánd elleni merénylet előtt? A kosdi szénbánya 1907-es, emberi áldozatot nem követelő vízbetörése után évek teltek el a művelés újraindulásáig. A bánya továbbélését biztosító megoldás eredményeiről adott képet Vizer Vilmos 1914. május 12-i látogatásáról 30-án keltezett jelentése.

A kor bányatársaságai folyamatosan követték egymás tevékenységét, a már említett Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. mellett a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. is készíttetett jelentéseket. Ez utóbbi bányászati igazgatója volt 1914-ben Vizer Vilmos, akinek köszönhetően fennmaradt számos, egyébként feledésre ítélt részlete a kosdi szénbánya működésének.

A jelentés részletesen taglalja az egyes bányamezők helyzetét és a művelés lehetőségeit. Az írás alapján a következő kép alakítható ki:

A kosdi bányamező centruma 1914 májusában

A bal oldali térképrészlet alján található az aknaépület, illetve az akna, melyből a térképrészlet alsó és középső részén, az "F" betűvel jelzett mezőben rövidebb bányavágatok indulnak. Ezek a vágatok kerültek elöntésre az 1907-es vízbetörés során. Mivel víztelenítésük nem volt gazdaságosan kivitelezhető, ezért olyan módját kellett találni a bányászkodásnak, ami a közvetlen vízveszélyt jelentősen csökkenti.

Feltételezték, hogy a Naszály irányába haladva, ÉNy felé a széntelep magasabb szinten, a víz felett található. E bányamező feltárása céljából létesült a vízveszélyes szint felett, az aknától átlósan ÉNy-i irányban haladó főkeresztvágat. "... ez a keresztvágat eredménytelenül állott meg meddőben, mert a telepet, melynek felemelkedését várták, nem sikerült keresztezni."

A keresztvágat felső harmadánál kilép belőle egy vele párhuzamosan, ÉNy felé tartó ereszke, mely 13 m-el mélyebb szintre vezet. Ezzel a lejtős vágattal érték el a széntelepet. Ebből indultak ki nyugat, észak és kelet felé hosszabb feltáró vágatok. A vágatok által harántolt mezőrészekben az átlagos telepvastagság kb. 80 cm volt, de a szén számos helyen kiékelődött, vagy eltűnt. A feltáróvágatok végei mind meddőkőzetben álltak. 

A kosdi bánya művelésének elvi vázlata az 1914-es leírás alapján

Mivel a művelés a vízveszélyes szint alatt folyt, ezért néhány helyen a töréseken beáramló víz miatt szivattyúzásra kényszerültek. A víz mennyisége azonban kezelhető volt, az eltávolításra kerülő vizet nem emelték a felszínre, csak az akna aljába (aknazsomp) vezették.

Vizer szerint a feltárt területen remélhető szénvagyon csak pár (4-5) évre elegendő, ugyanakkor a mező főként kelet felé bővíthető és még jelentős készletek tárhatók fel. Ugyanakkor az is csak kis mértékű, napi 8-10 vagon szén kitermelését teszi lehetővé. A termelés költségeit várhatóan növeli, ha a művelés előrehaladása miatt a bányahatóság egy második, szellőztető akna létesítését írja elő.

A széntelep hátránya, hogy elég vékony, számos édesvizi mészkő betelepülést tartalmaz és helyenként kiékelődik. Előnyének mondható, hogy mivel a telep fedőkőzete állékony, ezért támaszra, ácsolatra alig kell költeni.

A bánya aktuális létszáma alacsony, mindössze egy adminisztrátor, 1 főaknász, 1 gépész, 1 fűtő, 1 kovács, 13 vájár, 9 csillés és 2-3 segédmunkás, illetve napszámos dolgozik. Leírásából az tűnik ki, hogy a vállalkozás helyzete ingatag, nem tudni, hogy érdemes-e belevágni fejlesztésekbe, az aktuális állapotok között azonban csak pár éves működés szavatolható.

A háború kitörése hamarabb adta meg a választ Vizer kérdéseire, mint bárki gondolta volna. A vállalat irányítása, a tulajdonosi kör ellenséges országhoz tartozása miatt ellehetetlenült, s így a működés évekre leállt.

Dinoszauruszok öröksége?

Számomra egyetemistaként 1988-ban, a pécsbányai külfejtés meddőrétegeinek vizsgálata során vált kézzelfoghatóvá, hogy a dinoszauruszok épp annyira közönséges, széles körben elterjedt lényei voltak koruknak, mint ma a madarak. Ott párhuzamos csapásaikat őrizte a júra időszakban leülepedett iszap, s bizonyította, hogy nem csak távoli, szenzációs képekkel tarkított újsághírként lehet találkozni velük.

Balra egy Komlosaurus carbonis lábnyom Pécsbányáról, jobbra a szerző támasztja a vizsgálódó Józsa Sándort a meredek réteglapon 1988 őszén (Nagy Ágoston felvételei)

Miért jutnak eszembe most azok a távoli napok, mikor csoporttársaimmal a Bányász büfében szénporosan és elégedetten emeltük meg korsónkat az egész napos kutatás után? Egy régi cikk olvasása miatt.

"1921 október 31-én dr. Vendl Miklós és Zeller Tibor kedves barátaim társaságában kirándultam a Váctól északra, alig 6 km-nyire lévő Kosd község eocén szénbányájába, hol Brössler Ernő bányaigazgató úrtól három darab mintegy kisebb fejnagyságú ismeretlen kövületet kaptam, melyek a nyár folyamán a szén fekűjében és a triász mészkő felett lévő zöldesszürke agyagrétegből robbantáskor kerültek ki." - írja cikkének bevezetőjében dr. Majer István geológus (Majer, 1922), majd így folytatja:

"Ezeket felsőkréta Dinosaurus koprolitoknak ismertem fel, a kövületek alakja, a lelőhely sztratigrafiája és e szerint lehetséges paleontologiája alapján ..."

A "koprolit" görög szavakból álló tudományos műszó, melynek jelentése "kövesedett trágya". Egykor Angliában, Ipswich közelében oly nagy mértékben bányászták, amire vegyipar épült. Magas foszfortartalma miatt műtrágya gyártási, majd az első világháború idején robbanóanyag gyártási alapanyag volt. Ipswich-ben ma is van Coprolite street. Persze ez nem mindenhol állt rendelkezésre ipari mennyiségben.

Azt, hogy valójában mivel találkozott Majer István azt ma már nehéz lenne megmondani. Mégis el kell fogadnunk ítéletüket, hiszen 90 évvel ezelőtt a felhalmozott szakmai tudás már bőségesen elegendő volt a kérdéses tárgyak mibenlétének megítélésére, s nem kisebb nevek ténykedtek körülötte, mint Mauritz Béla professzor, Vendl Miklós adjunktus, a fiatal Szádeczky K. Elemér, Tuzson János egyetemi tanár, Dr. Nopcsa Ferenc báró, sőt Majer levélben kikérte a kor két legnagyobb ősgerinces gyűjteményét vezető tudós, a new yorki H. F. Osborn és a londoni Smith A. Woodward véleményét is.

A rendkívül izgalmas földtani tény ebben, hogy a triász mészkőre olyan szárazföldi eredetű, agyagos rétegek települnek, melyek pontos kora ugyan bizonytalan, de valószínűleg a kréta időszakban szárazulatként kiemelkedő területen halmozódtak fel. Majer kétféle agyagos (kaolinos) kőzetet említ: a zöldesszürke és a vöröses agyagot, melyben ősmaradványokat nem, de sok magnetit szemcsét találtak.

Maguk, a vélelmezett koprolitok 16-28 cm hosszú darabok, felületükön növénymaradványokat tartalmaznak, anyaguk meszesedett, alakjuk megfelel a növényevők által hagyott ürülékek formavilágának. Májer érzékletesen mégis kultúráltan írja ezt le:

"Az egyik darabon ez igen szembetűnő, amennyiben a leesett első hosszúkás darabra a valamivel lágyabb főtömeg esett, mely aztán bizonyos folyékonyságánál fogva a nehézség erő általános törvénye szerint átfogta az első darabot és lassan leereszkedett két oldalon a talaj színéig, míg a harmadik darab a másodikra ráesve, abba egy kissé besüppedt. Ha megfordítjuk is a koprolitot, látszik, hogy a kihullási folyamat milyen sorrendű volt, látszik, hogy a fizika általános törvényei szerint más nem is lehetett! "

 

Egy példány Új-Mexikóból

Míg egy másikról: "Érdekes egy kisebb koprolit, melyet a geotropizmus folytán függőlegesen álló növényi szár mellé rakott le az álllat, mely szár a koprolitot bevágva, nyomott hagyott rajta és maga is a kedvező körülmények folytán megszenesedve részben megmaradt."

Az utóbbi évtized magyarországi dinoszaurusz kutatási eredményei és az esetleges korbéli egyezés miatt komolyan mérlegre tehető a Májer által leírt leletek értéke. Sajnos ehhez azonban a lelet elérhető leírása kevés. Kicsi a valószínűsége, hogy előkerülhetnek a mintadarabok, vagy Májer tervezett további kutatásainak anyaga, s még sokkal kevesebb, hogy friss mintákhoz lehessen jutni.

Ugyanakkor említeni kell a felmerülő kétségeket is: a kérdéses képződmények kréta időszakból való származása felettébb bizonytalan és a koprolitként leírt leletek meszes konkréciók is lehetnek.

Anna-akna / Anna-schacht

Aknavázlat a kutatási és termelési jogról szóló közleményben

Lehocky Dezső tervei 1900-ban készültek az akna építésére. Ekkor egy 4,1 m x 1,6 m keresztszelvényű aknát terveztek amit az aknaácsolat keresztgerendázata 4 szakaszra osztott. A 0,5 m széles géposztály tartalmazta volna a víz, áram és légvezetékeket. Mellette 2 db 1-1 m széles osztályban zajlott volna a szállítás és a maradék 0,8-es járóosztály állt rendelkezésre a létrák elhelyezésére. Ez a szükséges minimális méret, aminél nem valószínű, hogy nagyobb méretekkel épült meg később. Ennél nagyobb termelési kapacitással rendelkező bányaüzemek esetében  is hasonló struktúrában, csak valamival nagyobb belméretekkel készültek az aknák (pl. a Károly-akna Salgótarján mellett 1890-ben 5 x 2 m keresztszelvénnyel, Andreics János - 1894). Jóval nagyobb széntelepekre épültek csak iker aknás megoldások. Külön légakna létesítése csak a vágatok hosszabbodásával merült fel. E témára később még visszatérek.

Az akna mélyítésére 540 munkanapot terveztek, napi két 12 órás műszakkal. Ez a 135 m-es mélységgel számolva 4 munkanaponta jelentett 1-1 m előrehaladást (6,56 nm alapterületen). Ismét összehasonlítva a Károly-aknával, ott 10 nm alapterületen havonta 10-18 m (1,5-2,5 nap/m) haladást tudtak elérni. Ott három 8 órás műszakban váltotta egymást 4-4 vájár, akiket egy kinti ácsolást előkészítő csapat támogatott. Itt valószínűleg kevesebb ember dolgozott hosszabb szakmányban, s ezért lassabban.

A munkamennyiségben történő kizsarolást növelte a kereset alacsony volta is. Károly-tárónál köbméterenként 2,5-5 forintot kaptak a munkások, míg Kosdon a terv 1,6 koronáról, azaz 0,8 forintról szólt. Kis bánya, kis pénz?

Az aknaépület követte a kor szokásos elrendezését. Az 1914-es bányatérképen szereplő alaprajz alakjában és méretében is eltér az 1931-es rajztól. Előző 27x12,5 m, utóbbi 33x18m alapterületű. Az 1931-es leltár szerint az épület favázas tégla és tégla, kátránypapírral fedve. 

 A jobb oldali, 1931-es rajzon látható épületek:

14 - kémény

15 - vízmedence, hűtőtorony

16 - raktár

18 - aknaház

20 - szénfészer

21 - munkásmelegedő

A Károly-akna aknaházának rajzai 1890-ből. Az aknaház hossza 45,5m, szélessége 13,5m        (Bányászati és Kohászati Lapok, 1894)

Az épület ÉÉNy-DDK tengelyű, a fővágat irányába esik, s erre merőleges kellett, hogy legyen az akna alaprajzának hosszabb tengelye. Az aknanyílás az épület déli harmadában volt, fölötte a 8-10 magas aknatorony állt. Az épület közepén volt a szállítórendszert mozgató gép, a hátsó részében a munkavégzéshez szükséges gőzt termelő kazánház. Az aknaház É-i fala mögé épült a kémény.

Híd a hegyből

A váci levéltárban töltöttem néhány óráját az eltelt hétnek. Természetesen a szénbányához kapcsolódó iratokat kerestem, de ilyankor nem lehet megállni, hogy ne forduljon a tekintet más érdekes témák felé is. Ilyen téma számomra a naszályi kőbányászat.

A Nagybánya-kő oligocén Hárshegyi homokkövet tár fel. (Pataki Zsolt, 2010)

Sok távoli szemlélő a ma működő cementgyári bánya árnyékában nem is gondolja, hogy a Naszály máig természeti értékekben, szépségekben gazdag hely maradhatott. A hegy erdészeti, bányászati kihasználásáról szóló történeti információk is intenzív gazdálkodásra utalnak. Pontos felmérés ugyan nem készült, de a Naszály köveit vagy tucatnyi kisebb-nagyobb kőfejtőben vágták, bontották, omlasztották. Ezek tulajdonosa főként a váci Püspöki Uradalom volt, mely általában több éves haszonbérleti szerződések, vagy alkalmi engedélyek utáni javadalmak formájában szedte annak hasznát.

Az általam látott uradalmi iratok a következő kőbányákat említik: 

• Bodor-árokban található malomkő bánya (Izgalmas kérdés, hogy melyik lehetett, hiszen a ma Bodor-ároknak nevezett helyen nincs ismert homokkő kőfejtő, Tragor Ignác a Pádimentum-kőbánya részeként írja le.)
• Kőszekrény kőfejtő
• 1. rendbéli kőbánya (Az erdőgazdálkodási rendhez területileg kapcsolódó bányáról van szó, vagy a 2. és 3. bányával együtt sorszámozva a mai Nagybánya-kő kisebb elődei voltak.)
• 2. számú kőbánya
• 3. számú kőbánya
• Vasasok tetején itt-ott kősziklás helyeken lévő térség (Vagy ez, vagy valamelyik számozott fejtő lehet azonos a Zsidó-bányával.)
• Pádimentum- kőbánya
• Zarándok alatti dolomit bánya
• Vaskapu-kőbánya (talán a Cigány-bányának nevezett kőfejtővel azonos)
• Csurgó-bánya
• A szendehelyi határ fehér, és sárga kréta ásásai

Valamennyi haszonbérleti szerződésnek kötelező része volt a püspöki erdők védelmére, ékes, hivatalos nyelven fogalmazott bekezdés:

"Minthogy a kérdéses kőbánya a hegynek oldalában helyeztetve vagyon, oda az utak az erdőségen a sűrűben csavargósan forognak, tehát az árendásnak kötelességül hagyatik minden viselhető vigyázat az erdőben, hogy vagy munkás emberei, vagy pediglen a köveknek szekerezésére felfogadott szekeresek által a fák le ne vágassanak és el ne idegenítessenek, mert az íly kártételeket az árendás saját költségén az uradalomnak megtéríteni köteles lészen ..."

Rudolf Alt litográfiája a Lánchídról

A Nagybánya-kő egyik talánya volt számomra, hogy igaz lehet-e az innét származó homokkő felhasználása a Lánchíd építéséhez? Az ismert váci legendát Tragor Ignác Váci Lexikon-ában dr. Schafarzik Ferencre hivatkozva cáfolja,  minthogy a mérnökgeológus megállapította, hogy a híd mauthauseni gránittal van burkolva. Ugyanakkor a püspöki jószágkormányzó szerződései között találkoztam egy 1880-as évekből származó, érdekes levéllel. A levelet Pajerl Károly váci kőfaragó írta a püspökhöz, s a bérleti díj mérséklését kérelmezi benne. Azon túl, hogy információkat lehet belőle kapni az általa bérelt kőfejtő helyzetéről, leírja, hogy kik és meddig bérelték a bányát az 1800-as években. A visszaemlékezésben pedig ott szerepel a következő mondatrész:

"... még 1840-től a pesti lánczhíd építő angol társaság a bányát átvéve, a kőanyag színe-javát tetemessen kiaknázta 1846-ban ismét pesti kőfaragó lett 300 frt évi bérrel a bánya bérlője, ki azonban a forradalom alatti pangás következtében a bérlettel felhagyni kénytelen volt; ..."

Tudvalévő, hogy a Lánchíd mederpilléreinek és parti építményei 1840-től 46-ig készültek, s ha ez idő alatt az építő cég használta ki a naszályi homokkő bányát, akkor jó okunk van feltételezni, hogy az ott fejtett kőzet jelentős része beépült a hídba. Nyilvánvaló, hogy a mederpillérek burkolásán kívül még számos kőzetanyag beépítési igény merült fel az építés során. Nem tételezhető fel a ferdítés a levélíróról sem, mert a század nagy részében a bányát bérlő család tagjáról van szó, aki mint tenyerét ismerte annak történetét.

u.i.: Dr. Kiss Gábor hívta fel figyelmemet egy 2009. november 18-i HVG számra, melyben a Lánchíd megnyitásának 160. évfordulójára emlékeztek, s egy mellékelt vázlaton a beépített anyagok között a pillérekbe épült váci kő is szerepel. Ebből a szempontból Tragor Ignác forrása tehát hiányos volt.

Kistermelő bánya

Boldog Új Évet kívánok mindenkinek!

Az új esztendőről, illetve a múlt év zárásáról az jutott eszembe, hogy érdemes lenne áttekintést készíteni arról, hogy mennyit is termelt a kosdi szénbánya és ez mit jelentett a kor magyar bányászatában. Ezért egy grafikont készítettem a dr. Vitális István által (1933) közölt termelési adatok felhasználásával.

A grafikonon is jól azonosítható szakaszokra lehet bontani a bánya történetét:

1. A bánya megnyitásától (1904. április 1.) az 1907. június 20-i vízbetörésig tartó szakasz, mindössze 6 ezer tonna szén kitermelésével.
2. Az 1911. augusztus 1-ig tartó leállás időszaka, mely az elöntött szint felett történő művelés előkészítését is magában foglalja.
3. Az újraindulást követő, háború előtti időszak az új művelési szinteken és területeken folyó műveletekkel, csak 7,6 ezer tonna szén kitermelésével. Jakus Lajos (1971) szerint ekkor átvette a bánya művelését a Freund és Fia cég.
4. A háború alatt a francia tulajdonosok nem tudták irányítani a bányát, ezért a művelés leállt, illetve Jakus szerint műszaki akadályok is felléptek.
5. Nádas Zoltán, pesti vállalkozó vette bérbe és indíttatta be a bányát 1917. június 1-től, s vezette 1921. végéig, összesen kb. 30 ezer tonna szén kitermelésével.
6. A francia tulajdonosok tőle perrel vették vissza a bánya művelését és az 1928-as, hosszabb, hatósági leállítás kivételével folyamatosan üzemeltették 1931. szeptember 28-ig, mintegy 160-170 ezer tonna szén kinyerésével.

A bányaművelés teljes ideje alatt felszínre hozott szén mennyisége Vitális szerint 211,5 ezer tonna volt. A békeszerződések nem csak az ország területi csökkenésével, hanem fontos nyersanyag források kiesésével is jártak. Az utolsó békeév (1913) széntermelése 10,4 millió tonna volt, mely a háborút és a zavaros 19-es évet követő 1920-ra 5 millió tonnára csökkent. Erről a szintről kellett fellendíteni a szénbányászatot. Az 1923-as évre már viszonylag konszolidált helyzet alakult ki, a szénkitermelés 7,7 millió tonnára nőtt, főként a pécsi, a borsodi és a tatai szénmezők termelésbővülésének köszönhetően (Zsigmondy Árpád, 1924.).

Ekkor Kosd szénbányáját az országos statisztika már a 13 ezer tonnás termelést meghaladó "kisbányák" között tartotta számon és nem "törpe bányaként", mint a korábbi években. Ez a  19 ezer tonnás teljesítmény eltörpült az évente több százezer tonnát termelő nagy aknák mellett.

1923 végén a kosdi szén ára a bányában átvéve 6359 korona volt, ami alacsonyabb az országban egyik legolcsóbb borsodi szén áránál is (6700-6800 korona). Ehhez azonban még jókora szállítási költségek is társultak, csak a Vácra történő kocsis fuvarozás költsége elérte a mázsánkénti 6000 koronát! Az ennyire kis méretű bányaüzemek a termelési költségek lehető legalacsonyabb szinten tartásával, akár a gépesítés, a biztonság igényeinek háttérbe szorításával igyekeztek versenyképesek maradni.
Ez volt az utolsó éve a bányának amikor még hasznot tudott kimutatni (Váci Hírlap, 1923.12.23., 37. évf. 52. sz. 5. old.), a következő évek rendre ráfizetéssel zártak (Jakus Lajos, 1971.)

Ismételten meg kell jegyezni, hogy a kosdi szén minősége igen jó volt!