A kosdi kőszénbánya történetéről Jakus Lajos készített egy rövid írást még a 70-es években. Jakus Lajos a penci falumúzeum igazgatója, tanár, a környék településeinek ismert helytörténésze volt 2009-es haláláig. Írása közlésével és a kutatás folytatásával rá is kívánok emlékezni. A szövegben csak apró változtatásokat eszközöltem.A kosdi kőszénbányát ipartörténeti szerepe mellett elsősorban a szomorú, halálos áldozatokat követelő esemény teszi a falu lakói számára emlékezetessé. A bánya története a múlt század végére nyúlik vissza. 1899-ben a Püspöki Uradalom kosdi birtokán jó minőségű szenet találtak 132 m mélységben. A bánya megnyitására csak az 1900-as évek elején került sor.
1904-ben alakult meg francia-belga tőkével a Váci Kőszénbánya Részvény Társaság, amely a június 3-án kiadott engedély alapján megindította a munkát az első akna megnyitásával. A következő év áprilisában elérték a 132 méteres mélységet, ahol 117 cm vastag szénréteget találtak. Kezdetben a bányászok nagyobb része külföldi volt, s csak három magyar munkás dolgozott a bányában. Ravelli Jakab olasz aknász ez év elejétől a bányában dolgozott, annak megszűnéséig.
Kezdetben bőségesen nyerték a szenet a bányából, de 1907-ben vízbetörések súlyos károkat okoztak. Május 7-én a VI. mezőben betört a víz és elöntötte - kb. 20 m-es vízmagassággal - a bánya legjobb szénmezőjét. Ezután a víznívó feletti 118 méteres szinten - keletről nyugat felé haladva - engedélyezték a további munkát. Az eredmények ezen a részen nem érték el a korábbi szintet. A bányát közben átvette a Freund és Fia cég. A szivárgó víz gazdaságtalanná tette a termelést, amely 1914-ben a világháború kitörésekor le is állt.
1916-ban áram és tüzelőhiány volt Vácon, ez adta a gondolatot a kosdi szénbánya újbóli megnyitására. Nádas Zoltán budapesti mérnök volt a vállalkozó. Kötelezte magát, hogy a váci villanytelepet ellátja szénnel. Ígéretét 1918 februárjáig teljesítette, utána már csak Budapestre küldött naponta 1-3 vagon szenet. Ezután a háború befezezéséig huzavona van a város és Nádas, vagy a fuvarosok közt.
1921-ben újjáalakult a részvénytársaság, s képzett mérnökök irányítása mellett megindult a termelés. 1922 nyarán a kosdi bányászok is csatlakoztak a nógrádi bányászsztrájkhoz. 160 munkás szüntette be a kosdi bányában a munkát. Ez évben állították üzembe a légszivattyút, amely a tárnák levegőcseréjét és víztelenítését biztosította. 1923-ban használtak először légkalapácsokat a fejtéshez, s 1924-ben megépítették a bánya és Vác között 5300 m hosszúságban a drótkötélpályát. Ezzel megszűnt a kosdiak jól jövedelmező kocsifuvarozása.
1925-ben a Salgótarjáni R.T. kibérelte a községtől a bányakutatási és feltárási jogot. A bánya ezekben az években mindig ráfizetéssel zárta az évet, s 1926-ban már 4 milliárd korona tartozása volt. Közben a Bányakapitányság légakna megnyitását sürgette a bányajáratok hosszabbodása miatt, s 1927. december 20-án becsukatta a bányát az Anna-akna veszélyessége miatt. Napi 80 tonnát termeltek ekkor. A vállalat minden munkásának felmondott. A munka 8 hónapig szünetelt. 1928 nyarán 30-35 emberrel megindult az Anna-akna átalakítása, majd augusztusban a termelés is.
1927-ben távozott a bányától Róth Ármin mérnök, akinek hibás felmérési bányarajzai sok bajt okoztak később. Helyébe Ország Jánost alkalmazták, aki mellé később a francia részvényesek Paringaux mérnököt küldték. Ország János mérnök új felméréseket készített, újabb lelőhelyeket kutatott fel. A vízzel elöntött VI. bányamező megközelítésével is kísérletezett, de a felfakadó víz miatt ott beszüntette a kutatást. Utóda, Schwetz bányamérnök 1931-ben újból próbálkozott ezen a helyen. Új szivattyúkat állítottak be a víz eltávolítására, de az erős vízelöntések tovább is gátolták a VI. bányamező megközelítését.
Szeptember 28-án este 1/2 9 órakor a VI. mező 9. sz. ereszkéjében a 97. és 93 m-es szinten dolgoztak. A két munkahelyet egy 25 m hosszú lejtakna kötötte össze. Ide szállt le a kilenc főből álló munkacsoport. Előbb a robbantást végezték el, majd a fejtéssel a régi, elöntött bányarész felé haladtak. Már vége felé járt a műszak, amikor Dóczi József a 19. csillét küldte fel. Hátuk mögött, a 97 m szintű munkahelyen hatalmas robaj hallatszott. A lámpák kialudtak, ömlött a víz. A 3 csillés a vezetékbe kapaszkodva menekült meg. Toman Ferenc, ifj. Kovács János, Farkas Jenő, Dóczi István, Nerpl Mihály és Fehér Pál bányászok a nagy erővel munkahelyükre zúduló víztömeg áldozatai lettek.
1931. szeptember 29-én a hibás felmérések és a biztonságos védőberendezések nélkül erőltetett többlettermelés miatt bekövetkezett bányaszerencsétlenség után 250 kosdi bányász maradt munka nélkül. A szomorú esemény sokáig élt még a kosdiak emlékezetében.
