Anna-akna / Anna-schacht

Aknavázlat a kutatási és termelési jogról szóló közleményben

Lehocky Dezső tervei 1900-ban készültek az akna építésére. Ekkor egy 4,1 m x 1,6 m keresztszelvényű aknát terveztek amit az aknaácsolat keresztgerendázata 4 szakaszra osztott. A 0,5 m széles géposztály tartalmazta volna a víz, áram és légvezetékeket. Mellette 2 db 1-1 m széles osztályban zajlott volna a szállítás és a maradék 0,8-es járóosztály állt rendelkezésre a létrák elhelyezésére. Ez a szükséges minimális méret, aminél nem valószínű, hogy nagyobb méretekkel épült meg később. Ennél nagyobb termelési kapacitással rendelkező bányaüzemek esetében  is hasonló struktúrában, csak valamival nagyobb belméretekkel készültek az aknák (pl. a Károly-akna Salgótarján mellett 1890-ben 5 x 2 m keresztszelvénnyel, Andreics János - 1894). Jóval nagyobb széntelepekre épültek csak iker aknás megoldások. Külön légakna létesítése csak a vágatok hosszabbodásával merült fel. E témára később még visszatérek.

Az akna mélyítésére 540 munkanapot terveztek, napi két 12 órás műszakkal. Ez a 135 m-es mélységgel számolva 4 munkanaponta jelentett 1-1 m előrehaladást (6,56 nm alapterületen). Ismét összehasonlítva a Károly-aknával, ott 10 nm alapterületen havonta 10-18 m (1,5-2,5 nap/m) haladást tudtak elérni. Ott három 8 órás műszakban váltotta egymást 4-4 vájár, akiket egy kinti ácsolást előkészítő csapat támogatott. Itt valószínűleg kevesebb ember dolgozott hosszabb szakmányban, s ezért lassabban.

A munkamennyiségben történő kizsarolást növelte a kereset alacsony volta is. Károly-tárónál köbméterenként 2,5-5 forintot kaptak a munkások, míg Kosdon a terv 1,6 koronáról, azaz 0,8 forintról szólt. Kis bánya, kis pénz?

Az aknaépület követte a kor szokásos elrendezését. Az 1914-es bányatérképen szereplő alaprajz alakjában és méretében is eltér az 1931-es rajztól. Előző 27x12,5 m, utóbbi 33x18m alapterületű. Az 1931-es leltár szerint az épület favázas tégla és tégla, kátránypapírral fedve. 

 A jobb oldali, 1931-es rajzon látható épületek:

14 - kémény

15 - vízmedence, hűtőtorony

16 - raktár

18 - aknaház

20 - szénfészer

21 - munkásmelegedő

A Károly-akna aknaházának rajzai 1890-ből. Az aknaház hossza 45,5m, szélessége 13,5m        (Bányászati és Kohászati Lapok, 1894)

Az épület ÉÉNy-DDK tengelyű, a fővágat irányába esik, s erre merőleges kellett, hogy legyen az akna alaprajzának hosszabb tengelye. Az aknanyílás az épület déli harmadában volt, fölötte a 8-10 magas aknatorony állt. Az épület közepén volt a szállítórendszert mozgató gép, a hátsó részében a munkavégzéshez szükséges gőzt termelő kazánház. Az aknaház É-i fala mögé épült a kémény.

Híd a hegyből

A váci levéltárban töltöttem néhány óráját az eltelt hétnek. Természetesen a szénbányához kapcsolódó iratokat kerestem, de ilyankor nem lehet megállni, hogy ne forduljon a tekintet más érdekes témák felé is. Ilyen téma számomra a naszályi kőbányászat.

A Nagybánya-kő oligocén Hárshegyi homokkövet tár fel. (Pataki Zsolt, 2010)

Sok távoli szemlélő a ma működő cementgyári bánya árnyékában nem is gondolja, hogy a Naszály máig természeti értékekben, szépségekben gazdag hely maradhatott. A hegy erdészeti, bányászati kihasználásáról szóló történeti információk is intenzív gazdálkodásra utalnak. Pontos felmérés ugyan nem készült, de a Naszály köveit vagy tucatnyi kisebb-nagyobb kőfejtőben vágták, bontották, omlasztották. Ezek tulajdonosa főként a váci Püspöki Uradalom volt, mely általában több éves haszonbérleti szerződések, vagy alkalmi engedélyek utáni javadalmak formájában szedte annak hasznát.

Az általam látott uradalmi iratok a következő kőbányákat említik: 

• Bodor-árokban található malomkő bánya (Izgalmas kérdés, hogy melyik lehetett, hiszen a ma Bodor-ároknak nevezett helyen nincs ismert homokkő kőfejtő, Tragor Ignác a Pádimentum-kőbánya részeként írja le.)
• Kőszekrény kőfejtő
• 1. rendbéli kőbánya (Az erdőgazdálkodási rendhez területileg kapcsolódó bányáról van szó, vagy a 2. és 3. bányával együtt sorszámozva a mai Nagybánya-kő kisebb elődei voltak.)
• 2. számú kőbánya
• 3. számú kőbánya
• Vasasok tetején itt-ott kősziklás helyeken lévő térség (Vagy ez, vagy valamelyik számozott fejtő lehet azonos a Zsidó-bányával.)
• Pádimentum- kőbánya
• Zarándok alatti dolomit bánya
• Vaskapu-kőbánya (talán a Cigány-bányának nevezett kőfejtővel azonos)
• Csurgó-bánya
• A szendehelyi határ fehér, és sárga kréta ásásai

Valamennyi haszonbérleti szerződésnek kötelező része volt a püspöki erdők védelmére, ékes, hivatalos nyelven fogalmazott bekezdés:

"Minthogy a kérdéses kőbánya a hegynek oldalában helyeztetve vagyon, oda az utak az erdőségen a sűrűben csavargósan forognak, tehát az árendásnak kötelességül hagyatik minden viselhető vigyázat az erdőben, hogy vagy munkás emberei, vagy pediglen a köveknek szekerezésére felfogadott szekeresek által a fák le ne vágassanak és el ne idegenítessenek, mert az íly kártételeket az árendás saját költségén az uradalomnak megtéríteni köteles lészen ..."

Rudolf Alt litográfiája a Lánchídról

A Nagybánya-kő egyik talánya volt számomra, hogy igaz lehet-e az innét származó homokkő felhasználása a Lánchíd építéséhez? Az ismert váci legendát Tragor Ignác Váci Lexikon-ában dr. Schafarzik Ferencre hivatkozva cáfolja,  minthogy a mérnökgeológus megállapította, hogy a híd mauthauseni gránittal van burkolva. Ugyanakkor a püspöki jószágkormányzó szerződései között találkoztam egy 1880-as évekből származó, érdekes levéllel. A levelet Pajerl Károly váci kőfaragó írta a püspökhöz, s a bérleti díj mérséklését kérelmezi benne. Azon túl, hogy információkat lehet belőle kapni az általa bérelt kőfejtő helyzetéről, leírja, hogy kik és meddig bérelték a bányát az 1800-as években. A visszaemlékezésben pedig ott szerepel a következő mondatrész:

"... még 1840-től a pesti lánczhíd építő angol társaság a bányát átvéve, a kőanyag színe-javát tetemessen kiaknázta 1846-ban ismét pesti kőfaragó lett 300 frt évi bérrel a bánya bérlője, ki azonban a forradalom alatti pangás következtében a bérlettel felhagyni kénytelen volt; ..."

Tudvalévő, hogy a Lánchíd mederpilléreinek és parti építményei 1840-től 46-ig készültek, s ha ez idő alatt az építő cég használta ki a naszályi homokkő bányát, akkor jó okunk van feltételezni, hogy az ott fejtett kőzet jelentős része beépült a hídba. Nyilvánvaló, hogy a mederpillérek burkolásán kívül még számos kőzetanyag beépítési igény merült fel az építés során. Nem tételezhető fel a ferdítés a levélíróról sem, mert a század nagy részében a bányát bérlő család tagjáról van szó, aki mint tenyerét ismerte annak történetét.

u.i.: Dr. Kiss Gábor hívta fel figyelmemet egy 2009. november 18-i HVG számra, melyben a Lánchíd megnyitásának 160. évfordulójára emlékeztek, s egy mellékelt vázlaton a beépített anyagok között a pillérekbe épült váci kő is szerepel. Ebből a szempontból Tragor Ignác forrása tehát hiányos volt.

Bányászokról és bérekről

Salgótarjáni bányászok (régi képeslap)

"Nem kis feladatot ró a bányamérnökre a munkásság bányásszá nevelése. Mert nálunk munkástörzsről szó sincs. Mi nem gyermekkorától neveljük a nemzedéket bányásszá, hanem az eke mellől visszük a mélységbe. Bányászatunk vándorbányászat; egy-egy községben, egy-egy vidéken csak egy-két évtizeden át folyik. Munkásaink többségét a környék földmíves népe szolgáltatja, ki ha készen van a mezei munkával, beáll bányásznak. Ha a bányászat egy vidéken megszűnt, az a műkedvelő bányász nem vándorol tovább az aknával, mert annak egy kis háza, földje van otthon; tehát az új területen új munkásanyag nevelése vár az üzemvezetőre." - olvasható Gerő Nándor salgótarjáni bányaigazgatónak a Bányászati és Kohászati lapban 1910. november végén megjelent társulati előadása szövegében. Pedig Salgótarján és környéke az 1900-as évek fordulóján már több évtizedes bányászati múlttal rendelkezett, és jóval nagyobb távlatokkal, mint amit Kosd környékén remélni lehetett.

 

De mennyire összecsengenek a fenti sorok a Váci Hírlap 1931. október 4-i beszámolójával is:

"A bányamunkások egy része nem dolgozik egész évben lent a bányában. Hacsak mód van rá, elkerülik. Így van ez Kosdon is. Tavasszal, amikor a mezei munkák megkezdődnek, mindegyik igyekszik mezei munkába állni, s itt dolgoznak késő őszig. Ilyenkor, amikor már többen kezdenek bányamunkára jelentkezni, mindenki otthagyja a mezei munkát, s igyekszik munkát kapni a bányában, nehogy télre kereset nélkül maradjon."

1 osztrák császári korona
(wikipedia.hu)

A Lehoczky Dezső által 1900. októberében szerzett szénkutatási jogokat taglaló közlemény egyik melléklete szerint 1 mázsa szén kitermelésének fajlagos költsége 0,30 Korona (K), melyből 0,09 K-t tesznek ki a felszínre hozatal bérköltségei. Ugyanekkor a kitermelés, a bérlet (0,04 K a Püspökségnek fizetendő terrágium) és a váci vasútállomásig történő szállítás összes becsült költsége 0,70 K, míg a váci állomáson elérhető eladási ár 1,6 K volt.

1909-ben egy nógrádi bányász átlag 12 mázsa szenet hozott a felszínre műszakonként. A kosdi aknát alacsonyabb átlaghozamra tervezték már a kezdeteken, ugyanakkor hosszabb munkaidővel számolhattak, mint 1907. után, a 8 órás műszak bevezetésével. Így műszakonként reálisnak tűnő feltételezés, hogy 1-1,5 K tervezett bérköltséget kalkuláltak a koncesszió kiadásakor.

Ugyanezen évben a statisztikai összesítés Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye területén az átlagos, ellátás nélküli, férfi napszám költségét nyáron 208, míg télen 108 fillérre teszi. Tehát nem véletlen, hogy a bányamunkások a veszélyes földalatti munka helyett, ha csak lehetett inkább a mezőgazdasági napszámot választották. Mindezt tovább terhelték a bánya rendszeresen visszatérő fizetési gondjai is.

"A munkásbérkifizetés örökösen üzemi rázkódtatással járt és sokszor csak a munkások agressiv fellépésére került kifizetésre, a terminus után jó néhány hét múlva." -írta Országh János elbocsátott kosdi bányamérnök a püspöki jószágkormányzónak 1931. elején írt levelében.

SGE - Société Générale d'Entreprises

Az előző post már sokat elárult a kosdi szénbányát elindító francia cég egyik tulajdonosáról Louis Loucheur-ről, de magáról a cégről még csak a nevét: Société Giros et Loucheur. Mit lehet még tudni róla?

Alexandre Giros

A tulajdonosok barátsága az Ecole Polytechnique-en indult 1890-ben. A céget Alexandre Giros ötlete alapján indították 1899-ben amikor nagylelkű, baráti ajánlatot tett Loucheur-nak arról, hogy hozzanak létre 40-40 ezer frank alaptőkével egy vállalkozást, amit kezdetben Giros finanszíroz és Loucheurnak csak akkor kell beletennie pénzét amikor elég jövedelme lesz. Cserébe addig Giros kapja a jövedelem 2/3-ad részét, Loucheur az 1/3-át. Loucheur 6 hónap után beadta a pénzt és így fele-fele részesedésük alakult ki.

A vállalkozás területe először vasbeton szerkezetek gyártása volt, amit elég gyorsan bővítettek vízenergetikai rendszerek, elektromos hálózatok, vasúti hálózatok fejlesztése terén. Gyors fejlődésüket annak köszönhették, hogy időben látták meg e modern technológiák térnyerési lehetőségeit és a cég vezetésében is kiválóan kiegészítették egymást. Magyarországi terjeszkedésük még feltáratlan, különösen, hogy csak pár évvel követte a cég létrehozását és egy nem alaptevékenységet jelentő területet, a szénbányászatot érintette.

Az SGE első logója 1908-ból
(a VINCI története)

A cég 1908-ban változtatta nevét Société Générale d'Entreprises-ra és szerződtette Amédée Alby-t elnöknek. Az SGE nemzetközi mércével mérve is jelentős vállalkozás maradt Giros 1937-es halála után is. Ma is létezik - VINCI név alatt -, sőt egyik tulajdonában álló vállalata a CFE napjainkban is rendelkezik magyarországi leánycéggel az építési szakmában.

Kőszénbánya Vácz mellett

A Bányászati és Kohászati Lapok 1905. január 15-i száma közli átvett hírként az alábbiakat:

"A Vácztól északkeleti irányban levő Kósd község határában a Nagyszáll nevezetű hegy délkeleti lejtőjén egy alkalmi társaság az 1899. év tavaszán kőszénre furatott. E fúrás eredménye a hozzá fűzött reményeket mindenképpen kielégítette. 132 méter mélységben 156 cm vastag Eocén korú széntelep lett megütve. Ugyanezen telep egy másik fúrólyukkal szintén konstatáltatott, de már csak 130 méter mélyen. A szén jó minőségű és geológiai korára nézve egyenlő a tatai szénnel. A kir. földtani intézetben Kalecsinszky Sándor dr kir. fővegyész által végzett elemzések szerint kaloriája ca 5400. Mindezideig azonban a széntelep igen előnyös fekvése daczára sem volt bányászva, mert a kutató társaság abbahagyta műveleteit. A múlt évben azonban egy bátrabb társulat alakult Váczott, ez vette kezébe az ügyet és hozzáfogott a széntelep kiaknázásához. A telep feltárása aknák segélyével fog történni, melyek közül az egyik már elérte a 80 méter mélységet. Az aknamélyítés igen kedvező viszonyok között történik. Az elért mélységben aknavíz még egyáltalában nem mutatkozott s az eddigi tapasztalatok szerint biztosra vehető, hogy nem is fog mutatkozni. Az aknában uralkodó hőmérséklet is teljesen normális. E szénbánya a Dunával egy kötélpálya segélyével lesz lesz összekötve s így a vízen való szállítás a szén árát jóval olcsóbbá fogja tenni, mint az ezen vidéken lévő más bányák termékei. Most már felépült az aknaház, új szállítógépet is állítottak fel s minden valószínűség szerint a telep január végén vagy február elején magával az aknával is meg lesz ütve."

Megjegyzendő, hogy 1900. november 9-én került bejegyzésre Desider von Lehoczky (Lehoczky Dezső) kőszénkutatási és kitermelési joga a területre. Róla és a jog elmúlásáról még nincs adatom, a fenti hírben említett bányalétesítő vállalkozás a külföldieket is magába foglaló Váczi Kőszénbánya Részvény Társaság. Az Anna-akna létesítésének helye egyébként a hírben másodikként szereplő fúrás helyével egyezik meg, ma ugyanezen a helyen áll a bányászemlékmű.

Kezdetek

A kosdi szénterület 1770-től ismert. Az eocén széntelep felszínre bukkanásának valószínűsége a földtani szerkezet ismeretében kicsi, ezért akár az is feltételezhető, hogy a fiatalabb üledékes rétegsorban néhol megtalálható, vékony széntelepecskék valamelyikét vették akkor számba. Az első fúrásokat 1899. tavaszán kezdték mélyíteni, összesen négyet, amit a következő évben újabbakkal folytattak. Pauch Rudolf a dorogi bányafelügyelőség szakembere adott jelentéseket a fúrások menetéről, az akkori szakmai nyelven németül. A munkálatokat a helyszínen Herr(n?) Mátyás, a Pesti Konzorcium által megbízott fúrásvezető mérnök irányította.

Az 1900. február 9-i jelentésének mellékletében található az egyik első áttekintő térkép a fúrások elhelyezkedéséről. A térkép domborzatrajza elnagyolt, de jól látható, hogy a kezdeti próbálkozások során, az I-es és II-es fúrás egyébként sikeres végrehajtását követően módszeresen igyekezetek feltérképezni a környéket.

A térképen jelzett fúrások számozása és helye azonban nem felel meg a későbbi és a mai fúráskataszter adatainak. Ilyen például a Kosdi-pataktól keletre, a Tamás-hegy mellett jelzett fúrás (IX.) is, mely nem szerepel a mai adatbázisban. A Tamás-hegyet még a huszas évek végén is a reménybeli területek között tartották nyilván.

(Bohrlőcher - fúrólyuk)