Arról egyenlőre nem rendelkezem információval, hogy miként lett francia érdekeltség ez a nem túl jelentős szénmező, de úgy tűnik, hogy a bányaművelés megkezdésekor 1904-ben már francia tulajdonosai voltak a budapesti székhelyű Váczi Kőszénbánya Részvénytársaságnak. Az is még pontos felderítésre vár, hogy kik is voltak a tulajdonosi, érdekeltségi körben. Azonban Tragor Ignác rövid megjegyzése segítségünkre van, amely szerint a Giros et Lucheur társaság bérelte ki 50 évre a területet a püspökségtől. Itt megjelenik egy olyan név, melyet csak némi meglepődéssel lehet konstatálni. Bár csak az európai, illetve francia történelemben jártasabbak számára cseng ismerősen, de kis utána olvasás érdekes európai, sőt magyar politikai szálakat is felfejthet.Louis Loucheur (1872. augusztus 12. -1931. november 22.)
A kosdi bánya indításakor Loucheur 32 éves és barátja, Alexander Giros többségi tulajdona mellett 1899 óta birtokosa a Société Giros et Loucheur (telegráfos kódjával "Girolou"-nak) nevezett társaságnak. Fiatal, feltörekvő tagjai az egyre gazdagodó párizsi ipari arisztokráciának. Ekkor még nem sejthető Loucher szédületes politikai karrierje. 1917 szeptemberétől ő Franciaország hadianyag ellátásért felelős minisztere, majd 1919-ben Clemenceau legfőbb gazdasági tanácsadója a Párizsi Béke Konferencián. Utóbb tagja Poincaré, Briand majd Herriot kormányainak, de nemzetközi szinten is fellép, mert élharcosa a Briand nevéhez kapcsolódó Páneurópai Mozgalom és Unió létrehozásának. Többször is felmerült neve Magyarországgal kapcsolatban: tagja annak a bizottságnak, amelyik a román megszállás idején igyekszik formális keretek közé szorítani a megszállók tevékenységét is, majd egyik fő részese a jóvátételi tárgyalásoknak, s többször jár hazánkban a Páneurópai gondolat népszerűsítése céljából is. Mindig magyarbarát politikusnak tartották.
Halála majdan szűk két hónappal követi a kosdi bánya katasztrófáját, s ezzel meghal a bánya újraindításának fő pártfogója.
1909-ben Locheur idecsábította tanácsadónak, s talán részestársnak(?) az 1893-94-ben francia miniszterelnök Jean Casimir-Perier fiát Claude Casimir-Perier-t (1880-1915). Claude C.-P. egy tájékozott világfi volt, aki főként a szállítás különböző területeiben volt jártas. Személyének meginterjúvolását amerikai látogatása során még a New York Times is kötelességének tartotta. Itt a feladata annak eldöntése volt, hogy az 1907-es vízbetörés után érdemes-e életet lehelni a bányába. Járt Kosdon, fúrásokról konzultált, elment a Földtani Intézetbe és szakértőkkel tárgyalt. "Akként döntött, hogy az elöntött akna kiszivattyúztatásától eláll, ellenben a lefoglalt szénterület nyolc-tíz pontján újabb fúrásokat eszközöltet 500-550 m mélységig." - írta a Jó szerencsét nevű, heti megjelenésű szaklap 30. száma. A munkák 1909 áprilisában meg is kezdődtek.
Francia nézőpontból a kosdi bánya egy befektetés volt, amit az üzleti eredményesség alapján ítéltek meg, nem a helyi gazdasági szerepe és a munkahely teremtés szempontjából. A fiatal, feltörekvő gazdasági szakemberek távoli országok, kockázatos, de olcsón működtethető terepein próbálhatták ki magukat.
