2010. december 25., szombat

Bányászokról és bérekről

Salgótarjáni bányászok (régi képeslap)
"Nem kis feladatot ró a bányamérnökre a munkásság bányásszá nevelése. Mert nálunk munkástörzsről szó sincs. Mi nem gyermekkorától neveljük a nemzedéket bányásszá, hanem az eke mellől visszük a mélységbe. Bányászatunk vándorbányászat; egy-egy községben, egy-egy vidéken csak egy-két évtizeden át folyik. Munkásaink többségét a környék földmíves népe szolgáltatja, ki ha készen van a mezei munkával, beáll bányásznak. Ha a bányászat egy vidéken megszűnt, az a műkedvelő bányász nem vándorol tovább az aknával, mert annak egy kis háza, földje van otthon; tehát az új területen új munkásanyag nevelése vár az üzemvezetőre." - olvasható Gerő Nándor salgótarjáni bányaigazgatónak a Bányászati és Kohászati lapban 1910. november végén megjelent társulati előadása szövegében. Pedig Salgótarján és környéke az 1900-as évek fordulóján már több évtizedes bányászati múlttal rendelkezett, és jóval nagyobb távlatokkal, mint amit Kosd környékén remélni lehetett.
 
De mennyire összecsengenek a fenti sorok a Váci Hírlap 1931. október 4-i beszámolójával is:
"A bányamunkások egy része nem dolgozik egész évben lent a bányában. Hacsak mód van rá, elkerülik. Így van ez Kosdon is. Tavasszal, amikor a mezei munkák megkezdődnek, mindegyik igyekszik mezei munkába állni, s itt dolgoznak késő őszig. Ilyenkor, amikor már többen kezdenek bányamunkára jelentkezni, mindenki otthagyja a mezei munkát, s igyekszik munkát kapni a bányában, nehogy télre kereset nélkül maradjon."

1 osztrák császári korona
(wikipedia.hu)
A Lehoczky Dezső által 1900. októberében szerzett szénkutatási jogokat taglaló közlemény egyik melléklete szerint 1 mázsa szén kitermelésének fajlagos költsége 0,30 Korona (K), melyből 0,09 K-t tesznek ki a felszínre hozatal bérköltségei. Ugyanekkor a kitermelés, a bérlet (0,04 K a Püspökségnek fizetendő terrágium) és a váci vasútállomásig történő szállítás összes becsült költsége 0,70 K, míg a váci állomáson elérhető eladási ár 1,6 K volt.
1909-ben egy nógrádi bányász átlag 12 mázsa szenet hozott a felszínre műszakonként. A kosdi aknát alacsonyabb átlaghozamra tervezték már a kezdeteken, ugyanakkor hosszabb munkaidővel számolhattak, mint 1907. után, a 8 órás műszak bevezetésével. Így műszakonként reálisnak tűnő feltételezés, hogy 1-1,5 K tervezett bérköltséget kalkuláltak a koncesszió kiadásakor.

Ugyanezen évben a statisztikai összesítés Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye területén az átlagos, ellátás nélküli, férfi napszám költségét nyáron 208, míg télen 108 fillérre teszi. Tehát nem véletlen, hogy a bányamunkások a veszélyes földalatti munka helyett, ha csak lehetett inkább a mezőgazdasági napszámot választották. Mindezt tovább terhelték a bánya rendszeresen visszatérő fizetési gondjai is.

"A munkásbérkifizetés örökösen üzemi rázkódtatással járt és sokszor csak a munkások agressiv fellépésére került kifizetésre, a terminus után jó néhány hét múlva." -írta Országh János elbocsátott kosdi bányamérnök a püspöki jószágkormányzónak 1931. elején írt levelében.

2010. december 12., vasárnap

SGE - Société Générale d'Entreprises

Az előző post már sokat elárult a kosdi szénbányát elindító francia cég egyik tulajdonosáról Louis Loucheur-ről, de magáról a cégről még csak a nevét: Société Giros et Loucheur. Mit lehet még tudni róla?
Alexandre Giros

A tulajdonosok barátsága az Ecole Polytechnique-en indult 1890-ben. A céget Alexandre Giros ötlete alapján indították 1899-ben amikor nagylelkű, baráti ajánlatot tett Loucheur-nak arról, hogy hozzanak létre 40-40 ezer frank alaptőkével egy vállalkozást, amit kezdetben Giros finanszíroz és Loucheurnak csak akkor kell beletennie pénzét amikor elég jövedelme lesz. Cserébe addig Giros kapja a jövedelem 2/3-ad részét, Loucheur az 1/3-át. Loucheur 6 hónap után beadta a pénzt és így fele-fele részesedésük alakult ki.

A vállalkozás területe először vasbeton szerkezetek gyártása volt, amit elég gyorsan bővítettek vízenergetikai rendszerek, elektromos hálózatok, vasúti hálózatok fejlesztése terén. Gyors fejlődésüket annak köszönhették, hogy időben látták meg e modern technológiák térnyerési lehetőségeit és a cég vezetésében is kiválóan kiegészítették egymást. Magyarországi terjeszkedésük még feltáratlan, különösen, hogy csak pár évvel követte a cég létrehozását és egy nem alaptevékenységet jelentő területet, a szénbányászatot érintette.

Az SGE első logója 1908-ból
(a VINCI története)
A cég 1908-ban változtatta nevét Société Générale d'Entreprises-ra és szerződtette Amédée Alby-t elnöknek. Az SGE nemzetközi mércével mérve is jelentős vállalkozás maradt Giros 1937-es halála után is. Ma is létezik - VINCI név alatt -, sőt egyik tulajdonában álló vállalata a CFE napjainkban is rendelkezik magyarországi leánycéggel az építési szakmában.

2010. december 5., vasárnap

A francia kapcsolat

Arról egyenlőre nem rendelkezem információval, hogy miként lett francia érdekeltség ez a nem túl jelentős szénmező, de úgy tűnik, hogy a bányaművelés megkezdésekor 1904-ben már francia tulajdonosai voltak a budapesti székhelyű Váczi Kőszénbánya Részvénytársaságnak. Az is még pontos felderítésre vár, hogy kik is voltak a tulajdonosi, érdekeltségi körben. Azonban Tragor Ignác rövid megjegyzése segítségünkre van, amely szerint a Giros et Lucheur társaság bérelte ki 50 évre a területet a püspökségtől. Itt megjelenik egy olyan név, melyet csak némi meglepődéssel lehet konstatálni. Bár csak az európai, illetve francia történelemben jártasabbak számára cseng ismerősen, de kis utána olvasás érdekes európai, sőt magyar politikai szálakat is felfejthet.


Louis Loucheur (1872. augusztus 12. -1931. november 22.)

A kosdi bánya indításakor Loucheur 32 éves és barátja, Alexander Giros többségi tulajdona mellett 1899 óta birtokosa a Société Giros et Loucheur (telegráfos kódjával "Girolou"-nak) nevezett társaságnak. Fiatal, feltörekvő tagjai az egyre gazdagodó párizsi ipari arisztokráciának. Ekkor még nem sejthető Loucher szédületes politikai karrierje. 1917 szeptemberétől ő Franciaország hadianyag ellátásért felelős minisztere, majd 1919-ben Clemenceau legfőbb gazdasági tanácsadója a Párizsi Béke Konferencián. Utóbb tagja Poincaré, Briand majd Herriot kormányainak, de nemzetközi szinten is fellép, mert élharcosa a Briand nevéhez kapcsolódó Páneurópai Mozgalom és Unió létrehozásának. Többször is felmerült neve Magyarországgal kapcsolatban: tagja annak a bizottságnak, amelyik a román megszállás idején igyekszik formális keretek közé szorítani a megszállók tevékenységét is, majd egyik fő részese a jóvátételi tárgyalásoknak, s többször jár hazánkban a Páneurópai gondolat népszerűsítése céljából is. Mindig magyarbarát politikusnak tartották.
Halála majdan szűk két hónappal követi a kosdi bánya katasztrófáját, s ezzel meghal a bánya újraindításának fő pártfogója.


1909-ben Locheur idecsábította tanácsadónak, s talán részestársnak(?) az 1893-94-ben francia miniszterelnök Jean Casimir-Perier fiát Claude Casimir-Perier-t (1880-1915). Claude C.-P. egy tájékozott világfi volt, aki főként a szállítás különböző területeiben volt jártas. Személyének meginterjúvolását amerikai látogatása során még a New York Times is kötelességének tartotta. Itt a feladata annak eldöntése volt, hogy az 1907-es vízbetörés után érdemes-e életet lehelni a bányába. Járt Kosdon, fúrásokról konzultált, elment a Földtani Intézetbe és szakértőkkel tárgyalt. "Akként döntött, hogy az elöntött akna kiszivattyúztatásától eláll, ellenben a lefoglalt szénterület nyolc-tíz pontján újabb fúrásokat eszközöltet 500-550 m mélységig." - írta a Jó szerencsét nevű, heti megjelenésű szaklap 30. száma. A munkák 1909 áprilisában meg is kezdődtek.

Francia nézőpontból a kosdi bánya egy befektetés volt, amit az üzleti eredményesség alapján ítéltek meg, nem a helyi gazdasági szerepe és a munkahely teremtés szempontjából. A fiatal, feltörekvő gazdasági szakemberek távoli országok, kockázatos, de olcsón működtethető terepein próbálhatták ki magukat.